megvalósíthatósági tanulmány

Megvalósíthatósági tanulmány, engedélyezési eljárás

Az egyik legfontosabb dokumentum a beruházás történetében. Itt kell összegyűjtve összegezni az összes felmerülő szükséges igényt, a rendelkezésre álló erőforrásokat, illetve a szükséges bővítések pontos megfogalmazását. Amennyiben ez a dokumentum pontosan a megfelelő igényeket magában foglalva készül el, akkor az nagymértékben fogja segíteni a sikeres projektet. Ne sajnáljuk az időt ettől a dokumentumtól, mert a későbbi fázisokban ehhez tudunk visszatérni, és válasz találni a felmerülő problémákra.

Az engedélyezési tervek alapján meg lehet kezdeni az engedélyeztetést, amely eljárás végén minden olyan hatósági hozzájárulás kiadásra kerül, ami alapján meg lehet kezdeni a Projekt építését. Ezen folyamat során különböző szakhatóságok vannak bevonva a jóváhagyási eljárásba, amelyen hatóságoknak a megfelelő dokumentációkat kell beadni – bizonyos esetekben lehetőség van a hatóságokkal előzetes egyeztetésre is, hogy az engedélyeztetés már hatékonyan menjen.